Emelkedett nőiség, 6/20 rész

Különösen azután, hogy elhatároztam, hogy elmegyek a megvilágosodásért, szétváltunk külön hálószobákba. Ezért hálózsákkal aludtam annak a szobának a padlóján, hogy reggel is ismételhessem a szútrákat, hogy ne ébresszem fel őt (volt férjemet). Ez csak egy kifogás volt. Úgy döntöttem, hogy szét kellene válnunk, és hozzá kellene szoktatni őt az egyedülléthez. De ez még mindig nagyon nagy szívfájdalom volt neki, és nekem is. De neki bizonyára nagyobb volt, mert nekem megvolt a célom, és új dolgokért mentem, de ő még mindig ugyanabban a házban maradt, ugyanazt a munkát végezte, és magányos volt. Szóval, nagyon nem volt helyes tőlem, de mit kellett volna tennem? Valószínű manapság nem tudnék veletek találkozni, beszélgetni, ha nem megyek el otthonról. De ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek ezt kellene tennie. Csak talán ez a sorsom; a küldetésem ezt követelte meg, hogy jobban tudjak koncentrálni.

Manapság is, ha egyedül vagyok, jobban is koncentrálok. Ha bárki más - még az asszisztensek is, meg minden -, ha ott vannak körülöttem, ide-oda rohangálnak, akkor sem érzem ugyanezt. Egyedül élni jó. Nem bátorítalak, hogy próbáld ki. Csak azt mondom, hogy ez így van. Szabadabb is. Nem kell azon aggódnod, hogy mit veszel fel, vagy mikor kell fürödnöd, vagy mikor nem. Ha nem kell, akkor oké, holnap fürödhetsz. Már régóta nem fürödtem. Tényleg nincs időm, és most, a vadonban nagyon nehéz sok vizet szerezni a kádhoz. Ez egyfajta luxus. Nem kaphatod meg.

Tehát ha tényleg egyedül akarsz a vadonban lenni, kérlek, gondold át még egyszer. Én boldog vagyok. Nem érzem magam kényelmetlenül vagy ilyesmi, de lehet, hogy te nem érzed magad olyan jól, mert hozzászoktál a kényelemhez. Ha a szomszédba mész, ott van a mosdó; ha a szomszédba mész, ott van a konyhád. A vadonban mindez nincs meg. Nincs semmi készen a számodra. De én nem bánom, mert túl keményen dolgozom. Nincs időm túl sok mindenre. Nem tudom, miért kapok mostanában egyre több munkát, mert nekem is több hír után kell kutatnom, és el kell olvasnom a csapatom híreit is, hogy lássam, melyiket érdemes leadni nektek, hogy tájékozottak legyetek a világunk helyzetéről.

És egyébként tudjátok, hogy Trump elnököt ismét megszavazták egy második ciklusra, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke legyen. Remélem, hogy a Mennyek továbbra is megvédik Őt. Persze megteszem, amit tudok, de már jó néhányszor megpróbálták megölni. Még a közelmúltban, a választások után is volt egy eset, egy gyilkossági kísérlet, amiről a hírekben is beszámoltak.

Istenem, miután sok szavazattal megválasztották, nagyot sóhajtottam nagy megkönnyebbüléssel. De a megkönnyebbülés csak átmeneti. Még mindig aggódom Érte. Ha aggódtok, ti is küldjetek Neki egy kis védelmi és szeretet energiát. Az a srác, Ő tényleg megérdemli. Már 78 éves, és még mindig olyan keményen próbálkozik! Annyira keményen dolgozik. Nem tudom, hogy én 78 évesen, tudok-e ilyen keményen dolgozni. De persze Ő nagyfiú és férfi. Nők, mi szelídebbek vagyunk, gyengébbek a fizikai felépítésben, a fizikai alkatunkban.

Azt hiszem, csak túl sokat aggódom sok emberért, de csak a fontos emberekért - nem azért, mert fontos pozícióban vannak, hanem mert a küldetésük fontos. Az ő küldetésük az, hogy megvédjék a világ egy részét, vagy a világot a békével, a nemzetek közötti harmóniával, és a gazdasággal az országuk - különösen Amerika - és a világ számára is. Tehát aggódom az amerikai emberekért, különösen a kormányért és néhány emberért, akik felelősek az országért. Azért is, mert az amerikaiak nagyon nagylelkűek. Az adományaik több, mint bármely más országé, amire emlékszem. Azt hiszem, ők adományoznak a legtöbbet a világon jó célokra.

És láttam, hogy Amerikában sokan mentik az állat-személyeket is és nagyon kedvesek is az állat-személyekkel. Ők még nem is vegánok; sokan csak szeretettel mentik az állat-személyeket. És ez könnyekig meghat, ha bármikor ezt látom. Mindig azt mondom: „Áldottak legyetek, áldottak”. Mert az állat-személyek szenvedése annyi szenvedést okoz nekem - annyi fájdalmat, annyi fájdalmat. Persze, már így is rengeteg szenvedés van a világban, meg a pokolban, meg minden. És ha a világunk nem lesz jobb, akkor még mindig fájdalmat fogok érezni – minden nap, minden alkalommal. Valahányszor eszembe jut, megpróbálom elfelejteni, mert dolgoznom is kell. Dolgozom azon, amin tudok; és amin nem tudok, akkor csak félre kell tennem, és csak imádkozom értük. Különben, ha az elmém állandóan a szenvedéssel van elfoglalva, akkor azt hiszem, össze fogok omlani.

Megteszem, amit tudok, és addig csinálom, ameddig csak lehet. Erre még van elég pénzem. Csak éppen a megtakarításaim egy részét elvesztettem. De ez nem számít. Ez azt jelenti, hogy nem kell vennem több új házat a dolgozóknak, például a Supreme Master Television csapatának, mert most szétszóródtak különböző helyekre. Nem tudunk egy helyen koncentrálódni, csak a biztonság kedvéért, hogy folytatni tudjuk. De ha nincs saját megtakarításom, magán megtakarításom, akkor egyszerűen nem vásárolok. Tehát nekem nem kell vásárolnom. Elég, ha egy kis motelben, vagy akár egy sátorban, vagy egy erdőben élek, szóval semmi gond. Nagylány vagyok, tudok gondoskodni magamról. Csak ha van egy csapatunk, például sok ember, akkor nem tudnak csak úgy egy sátorban lakni és dolgozni.

Emberként sok mindenre szükségünk van, főleg, ha úgy kell dolgozni, mint nekik. Még akkor is, ha biztonságos helyen maradnak, kényelmes élettel - amilyen kényelmeset csak tudok nekik adni -, és ha jól étkeznek, meg minden, de akkor is nagyon sajnálom őket. Néha rájuk gondolok és sírok, és őszintén szólva, arra gondoltam, hogy le kellene állítanom a Supreme Master Television-t, hogy visszavonulhassanak, meditálhassanak, és picit élvezhessék a maradék életüket. Csak gondoltam erre - csábított a gondolat -, de pillanatnyilag nem. Még nem fejezzük be a Supreme Master Television-t. Csak így érzem. Sajnálom őket, mert nem tudod. Gyakran egész éjjel dolgozunk, és reggel hat órakor fel kell kelnünk, hogy meditáljunk. Aztán éjszaka legalább tíz óráig meditálni, és újra folytatni a munkát.

És a csapat egy részének távol kell lennie a nagyobb csapattól. Nekik kell főzniük vagy vásárolniuk maguknak. Ha van valaki, aki vásárol nekik, akkor az szerencsés, persze, az jó. De senki sem főz nekik. Nekik kell főzniük maguknak, és gondoskodniuk kell a házról, amit ott vettem nekik, és mindenféle dolgot el kell intézniük. És éjfél után hívom őket, két óra, három óra után. Ez a műsoroktól függ. Egyes műsorokat javítani kell, vagy újra megcsinálni valamely részét, vagy valamilyen kiegészítést, vagy javítást, stb. És akkor nem számít, hogy hány óra, nem számít, mennyi az idő. Nekem készen kell állnom, és nekik mindig készen kell állniuk. És ami engem illet persze, megérdemlem. Azt mondom magamban, „megérdemled”. De ők nem érdemlik meg.

Úgy érzem, azért követnek, mert bíznak bennem. És aztán olyan keményen megdolgoztatom őket. Úgy érzem, ez nem helyes. De mit tegyek? Nincs olyan sok csapattagom sem. Bárcsak több emberünk lenne házon belül, a közelben, együtt dolgozva. De hála Istennek, hogy vannak távmunkásaink is, akik szintén kiválóan végzik a munkájukat, és szintén teljesen elkötelezettek Isten küldetése iránt és azért, hogy segítsék a világot legalább a felszínen maradni. Mert annyi katasztrófa van manapság. Nem tudom mindet megállítani. Néhányat meg tudok állítani, de nem mindet, mert a karmát lehet minimalizálni, de nem lehet teljesen eltörölni. Ez persze függ attól, hogy milyen karma, de a világ karmája olyan nehéz, olyan nehéz, olyan nehéz. A Buddha azt mondta, hogy már egyetlen ember karmája is beboríthatja az egész eget, nem beszélve az egész világ karmájáról. És manapság olyan messze vagyunk. Az emberek nagyon messze vannak a spirituális, erkölcsi normáktól. Azt kell mondanom, hogy nagyon sajnálom, nagyon sajnálom, hogy ránézek a világra és azt látom, hogy a remény nagyon csekély.

Persze dolgozunk, amilyen keményen csak tudunk. A Mennyei Munkások és én magam, Isten nevében, a Kegyelmes és Irgalmas Isten Oltalma és Szeretete alatt, nagyon keményen dolgozunk. De minden alkalommal arra gondolok, hogy a csapatom milyen keményen dolgozik éjjel-nappal, és nincs semmi szórakozásuk, semmi. Még arra sincs idejük, hogy filmet nézzenek vagy bármit. Csak egyszer néztem meg azelőtt velük egy filmet, a Merlint, mert az a mi munkánkat érintette. Egyébként már nincs időnk ilyesmire, semmire. És nagyon sajnálom a csapatom tagjait, még a távoli embereket is. Nekik is van családjuk. Férjeik, feleségeik, gyerekeik vannak, és még valami üzletük is, vagy kint dolgoznak, és mégis segítenek. A szabadidő helyett, amikor elmehetnének moziba, vagy együtt nézhetnének filmet, vagy piknikezhetnének valahol, csak velem, a csapattal, velünk, mindannyiunkkal, a belső csapattal és velem dolgoznak.

Örökké hálás vagyok Istennek, hogy ilyen szerencsém van ebben az életben, hogy ilyen jó emberek, tehetséges lelkek és ilyen jó szívek vannak, akik hajlandóak feláldozni a magánéleti, fizikai kényelmet a jóért, a világ minden lakójának javára. Örökké hálás vagyok. Isten áldjon meg titeket ezért. És én örökké szeretlek titeket. Örökké szeretlek titeket. Tudjátok, ezt komolyan gondolom. Csak nem tudom, hogyan segíthetnék még. Kérlek, írj nekem újra, bármikor, ha bármire szükséged van, igazán szükséged van. És meglátom, mit tehetek.

Photo Caption: Élj bőségben időn és téren át

Kép letöltése